Miért fagyok le, ha beszélnem kell mások előtt?

Gábor, a negyvenes éveiben járó férfi. Vezető beosztásban dolgozik, folyamatosan tárgyal, igazán sikeres a munkájában, a főnökei elégedettek vele, elismerik. De van egy bökkenő. – Amikor nemrégiben egy budapesti konferencián ki kellett állnom a közönség elé, hogy megtartsam az előadásomat, szinte megnémultam. Meg sem tudtam mukkanni. Elöntött a forróság, az arcom lángolt. A főnökeim az első sorból meredtek rám. Mondanom sem kell, minden fontos partnerünk is ott volt. Készültem a beszédre, írtam vázlatot, tudtam, mit akarok mondani, de ott és akkor az 30-40 végtelenül hosszú másodperc, mire képes voltam megszólalni, életem legkínosabb 40 másodperce volt. Nem tudtam mi történt velem. A lábam a földbe gyökerezett, a kezem remegett. Végül valahogy visszatértem a testembe, és amilyen gyorsan csak tudtam elhadartam a beszédemet. Hát… nem dicsértek meg – mesélte Gábor.

Miért lehet az, hogy valaki magabiztosan tárgyal, hozza a jobbnál jobb üzleteket a cégnek, a partnerek elégedettek, de ha ki kell állni 50-100 ember elé, lefagy a félelemtől, miközben a legkülönfélébb testi tüneteket produkálja?

Döbbenetes, de minden egyes ügyfelem, aki kommunikációs problémával küzdött, azért nem tudott a nyilvánosság előtt beszélni, mert korábban valamilyen megszégyenítés vagy trauma érte. Hiába tanulják meg a kiváló prezentáció vagy előadás elemeit – ami természetesen elengedhetetlenül fontos – a probléma sokkal mélyebben gyökeredzik. Azokat a felnőtt férfiakat és nőket, akik nem tudnak vagy nem mernek beszélni nyilvánosság előtt, valószínűleg gyerekkorukban megszégyenítették, testileg vagy lelkileg bántalmazták.

Gábor 11 éves lehetett, egyszer hazafelé baktatott a suliból, amikor hirtelen körbevették a hetedikes srácok és arra kényszerítették, hogy mindegyiküknek nyalja le a cipője talpát. Közben röhögtek rajta és ordenáré szavakkal illették. – Na mi van, most beszélj! Járjon a szád! – gúnyolódtak a fiatalok. A rettenetes jelenetnek azt vetett véget, hogy az utca végén valahol megjelent egy felnőtt, és a fiúcsapat kereket oldott. Gábor tehetetlen dühében és félelmében sírva fakadt. Valahogy összeszedte magát, és hazament. Soha senkinek nem mert beszélni az esetről, mert annyira szégyellte magát. Egészen mostanáig őrizte a titkot. Fogalma sem volt arról, hogy ez a régi eset gátolja abban, hogy beszélni tudjon.

Számtalan hasonló esettel találkoztam már. A történet és a szereplők, mindenütt mások: tanárok, edzők, papok, szülők, vagy a többi gyerek, akik megszégyenítik a másikat. A traumát akár évtizedekig is hordozzuk és sokféleképpen gátolhatja az életünket.

Mentálhigiénés és kommunikációs szakemberként kidolgoztam egy olyan módszert, amely feloldja ezeket a mélyen gyökeredző elakadásokat és segít, hogy a normális kerékvágásba kerülhessen a kommunikációnk.

Ha nem jön ki hang a torkodon. Nem véletlen. Tárd fel az okát. Keress meg, gyógyulj meg! Foglalj időpontot.

Fekete Zsuzsa
kommunikációs és stílustanácsadó, coach